A nagymamám mesélte a viccet Horthy Miklósról, aki egy olyan országnak volt ellentengernagya, amelyiknek akkor éppen nem is volt tengere, de még tisztességes flottája sem. Persze a Szent István csatahajó története olyasmi, amire én is nehéz szívvel, de annál nagyobb büszkeséggel gondolok vissza. Volt egy időszak a történelemben, amikor igenis hajós nép volt a magyar!
Olvastam a régi Budapestről is. Kevesen tudják, hogy a réig úri házik konyháin a kagyló, a polip vagy a szardínia gyakori vendég volt. A dunai hajózásnak köszönhetően ezek az árucikkek is sokszor megfordultak a vásárcsarnokok standjain.
A szüleimnek viszont már csak a Balaton volt a Riviéra. Ők nem nagyon láttak tengert életükben, legfeljebb Bulgáriába vagy a román tenger partjára juthattak volna el, de lekötötte őket a tesóm és az én nevelésem, úgyhogy nem nagyon utaztak. Amikor kamasz lettem, én elmentem néhány társas útra, jártam a görög és a francia tengerparton is, a gyerekekkel pedig Velencébe is eljutottunk később. De nagyobb, egzotikus nyaralásra sosem vágytam. A hatalmas külföldik utak, ha az ember nem teheti meg, hogy három-négy hetet az adott helyen töltsön – márpedig erre kinek van pénze – csak bepakolásból, kipakolásból, utazásból, idegeskedésből állnak. Nem jobban megéri akkor egy kicsit lazítani?
Van egy pici házunk a Balatonnál, még a dédszüleinktől örököltük. Az egész nagyon aprócska, de az unokatestvéreinkkel fenn tudjuk tartani, arra pedig tökéletes, hogy mindenkinek jusson két-három hét odalenn. A gyerek sokszor egész vakációkat odalenn töltenek, hiszen minek lennének a nagyvárosban a legmelegebb nyári napokon.
Már jól ismerem a part minden szegletét. Sokat bicikliztem, kirándultam, horgásztam a környéken, ezért nagyjából minden lehetőséget kipróbáltam már, amit a part csak nyújtani tudott. Többször sétahajóztunk is, a kedvencünk a katamarán Fonyód és Badacsony között. Egyszer a vitorlázást is nagyon szerettem volna kipróbálni végre, de mivel nem volt olyan ismerősünk, ezért a dolog a nyári vakációk alatt rendre kimaradt.
A bogarat egy kollégám ültette el a fülemben. Megsúgta, hog a vitorlás bérlés nem is olyan drága, mint elsőre gondolom. Bár nekem nyilván nem volt még hajós jogosítványom, tudott ajánlani egy olyan céget, akik hajóvzetővel is adnak bérbe vitorlásokat és akár az engedélyek megszerzésében is tudnak segíteni.
Úgy gondoltam, semmit nem veszíthetek. Egész évben szorgalmasan gyűjtögettem, nyáron pedig befizettem a a családot egy hajós kirándulásra, csak úgy, próbaképpen i- hátha megtetszik nekünk ez a fajta elfoglaltság.
A vitorlás bérlést bonyolító cég nagyon figyelmes volt velünk. Hiába csak a kirándulást választottuk, minden olyan technikai infót megtudhattunk, amire az ember így, zöldfülűként kíváncsi lehet.
Jövőre neki is fogok vágni a tanfolyamnak! A vitorlás bérélés tényleg nem olyan költséges, mint amilyennek első látásra tűnik, ráadásul itt arra is van lehetőség, hogy a bérlés első néhány órájában egy gyakorlottabb vezetős segítsen megismerkedni a hajóval – így aztán tudom, hogy nem igazán van mitől tartanom. Akár még olyan szolgáltatás is létezik, hogy nappal egy kisebb, éjszaka pedig egy nagyobb hajón töltsük az időt. Egy kis odafigyeléssel ezt, a vízi jogosítvány birtokában, egyszer egy évben biztosan megengedhetjük magunknak.
Így aztán a következő évre a jelszavam: “Tengerre magyar!” lehetőleg magyar tengerre, tisztességesen!