Szent Györgyi Albert multivitamin és más történelmi magyar találmányok

Mint minden nemzet, mi is büszkék vagyunk magunkra, a híres tudósainkra, a találmányokra, amiket történelminek mondhatunk. Minden tudós álma, hogy valami nagyot alkosson, valami olyat, ami megváltoztatja a világot.

Nem túlzok, ha azt mondom, néha kicsit túl sok mindent tulajdonítunk az őseinknek. Vannak emberek, akik minden találmánnyal kapcsolatba hozzák az amúgy méltán híres magyar tudósokat, de sokszor teljesen alaptalanul.

Én azt mondom, nem olyan találmányokat kell a sajátunknak mondani, amihez semmi közünk, inkább arra illene büszkének lennünk, ami valóban hozzánk kapcsolódik

De mik is a „világmegváltó” magyar találmányok?

A világszínvonalon alkotó magyar tudósok és kutatók felfedezéseiből és találmányaiból nehéz kiválasztani azokat, amik a legnépszerűbbek, vagy „legértékesebbek”. Vannak olyanok, amik sokkal híresebbek, mint a többiek.

Tudtad, hogy a színes tévé is magyar találmány? Ez nem annyira köztudott, de biztos, hogy nagyon sokat köszönhetünk az 1940-ben Goldmark Péter Károly által bemutatott színes tévékészüléknek.

Egy egészen világmegváltó magyar találmány a golyóstoll. Ez a mindennapi eszköz az eredetileg újságíróként dolgozó Bíró László József találmánya. A töltőtoll is hozzá köthető, melyet 1938-ban talált fel A háború elől Argentínába menekült, itt szabadalmaztatta a golyóstollat. A golyóstoll angol neve „biro” most is őrzi feltalálója nevét.

Talán minden találmány közül a legismerteb Rubik Ernő Rubik kockája. Ha egy külföldit kérdezünk jellegzetesen magyar dolgokról, biztos, hogy eszébe fog jutni ez a találmány.

A fizika és természettudományok területén is nagyot alkottak hazánk szülöttjei, a telefonközpont, a kis floppy, a számítógép, dinamó elv és még a hologram is magyar találmányok.

A gyógyszerek terén is sok felfedezésünk volt. Ki ne ismerné Semmelweis Ignácot, az anyák megmentőjét? Ő jött rá, hogy a gyermekhalandóságot a nem megfelelő higiénia okozza, az orvosok ugyanis a szülőszobákba is bejártak akár boncolás után. Ő jött rá, hogy a bacilusok klóros kézmosást követően eltűnnek, ezzel pedig rengeteg gyermek életét mentette meg

Béres József megalkotta a rengeteg nyomelemet tartalmazó, ma is nagyon népszerű Béres cseppet, amit azóta gyógyszerré minősítettek.

Szent-Györgyi Albert a világon először vont ki C-vitamint, azaz aszkorbinsavat egy paprikából, ezért e felfedezéséért pedig Nobel díjat is kapott.

A C-vitaminnak rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre nézve. Ez a vitamin fokozza az immunrendszer működését, növeli a fehérvérsejtek számát. A C-vitamin a csontjainknak, izmainknak is szükséges a megfelelő működéshez, egyes tanulmányok szerint a vitamin hatásos rákos sejtek ellen is, de legtöbbször influenza és megfázás kapcsán találkozunk vele.

A téli időszakban én például a tudósról elnevezett szent györgyi albert multivitamin és C-vitamin tablettát szedek. A C-vitamint nem lehet túladagolni, mivel egy csomó más, nagy dózisban káros vitaminnal ellentétben ez nem zsírban, hanem vízben oldódik. Ez annyit tesz, hogy nem rakódik le a szervezetben, hanem a felesleg, amit nem hasznosítunk, a vizelettel együtt távozik.

szent györgyi albert multivitamin
szent györgyi albert multivitamin

Számtalan zöldség és gyümölcs tartalmaz C-vitamin, legfőképpen a citrusfélék. Az őszi, influenzajárványokkal teli időszakban viszont a testnek néha szüksége van egy kis plusz védelemre.

A napi zöldség és gyümölcs fogyasztásunk nem fedezi teljes mértékben a C-vitamin szükségletünket, ezért szedem a szent györgyi albert multivitamin és C-vitamin tablettákat. Gondot nem okozhatok vele, hiszen természetes anyagokból vannak.

A szent györgyi albert multivitamin nappali tablettája segít élénkíteni a szervezetet a ginzeng és zöldtea kivonattal, az esti tabletta pedig macskagyökérrel segíti a nyugodt alvást.

A szervezetemnek kell ez a plusz védelem, és a munkám miatti stressz hatásait is csökkenti a szent györgyi albert multivitamin tabletta. Nyugodt alvást biztosít, hogy ne legyek egész nap fáradt.

Általában a prevenciopatika.hu online gyógyszeráruházban vásárlom meg a készítményeket, mert itt rengetegszer akciósan juthatok hozzájuk. Sokat spórolhatok vele, sokszor egyszerre több adagot is megveszek, mikor akciósak a termékek.

A legtöbb gyógyszert itt szerzem be, mert szinte mindent lehet kapni náluk, amit a gyógyszertárban is. Persze, a vén nélkül kapható gyógyszerek közül. Árakban pedig verhetetlen, mindig van valami kihagyhatatlan akciójuk.

Egy bizonyos rendelés felett ingyen kiszállítanak. Még sosem csalódtam bennük. Nagyobb és gazdaságosabb kiszereléseket is árusítanak, mint sokszor a gyógyszertárakban is kapható verziók, mindezt olcsóbban, mint máshol.

A tartósan alacsony árak verhetetlenné teszik őket. Gondolnak azokra az emberekre, akiknek nincsen sok pénzük, de egészségesek akarnak maradni.

Megbízhatóan és gyorsan szállítják a rendeléseimet, még sosem volt velük problémám. Minden gyógyszer betegtájékoztatója fel van töltve az oldalra, így egyáltalán nem baj, hogy nincsen személyes kiszolgálás. Ha bármi kérdésem van, akkor hívhatom a tanácsadóikat is, akik segítenek a megfelelő gyógyszerek kiválasztásában is. Ha vény nélküli gyógyszerekre van szükségem, mindig csak itt vásárolok. Nekem ők a kedvenceim.