A sok ülésre gyógyír a hátmasszázs

A hétvége a pihenésé és a kikapcsolódásé. Nálam ez szent dolog, soha nem dolgozok hétvégén ezt megfogadtam már régen. Én olyankor tudok igazán relaxálni. És, hogy mivel? Rengeteg dologgal, de legfőképpen a kultúrával.

Nagyon szeretünk például múzeumba járni a barátnőmmel és a barátaimmal. Amikor valami új kiállítás vagy új hely nyílik, akkor mi szinte biztos, hogy az elsők között vagyunk azok közül, akik elmennek a kiállításra vagy múzeumba. Egyrészt ez egy nagyon jó kulturális program, másrészt pedig egy lehetőség arra, hogy találkozzunk a barátokkal is.

Az utóbbi időben viszont otthon is igyekszünk sokat kulturálódni például olvasással vagy különféle online színházi előadásokkal. Nem mondom, hogy ez olyan, mint az igazi, hiszen ketten ülünk a monitor előtt és otthon nézzük az előadást, de ugyanakkor meg eléggé kényelmes. Ilyenkor berendezkedünk mintha egy moziban volnánk, odakészítünk ételt, italt és teljesen elfeledkezünk mindenről.

Persze tisztában vagyok azzal is, hogy nem tesz jót a sok ülés a számítógép előtt és igen, a hátam is gyakran fáj az utóbbi időben. Ezért döntöttem úgy, hogy benevezek egy hátmasszázsra. Emlékeztem rá, hogy az egyik barátom ajánlotta már nekem a karmathaimasszazs.hu oldalt, sőt azt is hozzátette, hogy szerinte náluk van a legjobb olajos hátmasszázs Budapest egész területén. Ezt persze egy kicsit túlzásnak tartottam, de most itt volt a lehetőség, hogy magam is meggyőződjek róla.

Először is egy kicsit utánaolvastam, hogy mégis milyen ez az olajos masszázs. Kimondottan ajánlott olyanoknak, akik egész nap a számítógép előtt ülnek. Ez rám teljes mértékben igaz, hiszen a munkám során és még utána a pihenés során is sokat ülök. Mozgok is mellette, igyekszem odafigyelni erre, de az is igaz, hogy sok órát töltök üléssel és ez hosszú távon nem jó. Valószínűleg ezért is kezdett el fájni a hátam, mert sokszor helytelenül ülök vagy egyszerűen nem megfelelő a testtartásom. Az is befolyásoló tényező lehet, ha nincs jól beállítva a székünk, a monitorunk vagy az asztal például nem megfelelő magasságban van. Ezekre oda kell figyelni mindenkinek.

Az olajos hátmasszázs a nevéből adódóan olajjal történik. Ehhez természetesen le kell vetkőznünk, hiszen a masszőr nem a ruhánkat akarja masszírozni, hanem a hátunkat közvetlenül. Van lehetőség arra is, hogy olaj nélküli masszázst kérjünk, ezt nevezik úgy, hogy száraz masszázs, de az olajos azért is jobb, mert az olajban található hatóanyagok beszívódnak a bőrbe és ott kifejtik a jótékony hatásukat, illetve könnyebb is a masszőrnek, ha olajat használ hozzá.

A hátmasszázs jellegzetessége, hogy fokozza a kollagén termelést. Ez segít abban, hogy az izomszövetek rugalmasabbá váljanak, így sokkal könnyebb és lazább lesz az egész mozgásunk, nem lesz annyira beszűkülve, mint sok embernek.

Nagyon tetszett, amit olvastam róla, ezért azonnal foglaltam a honlapon a Király utcában található szalonba. Szerencsém volt, mert pont 20%-os kedvezmény akció volt, ami azt jelenti, hogy a 60 perces hátmasszázs mindössze 7120 Ft-ba került. A masszázs után úgy éreztem, hogy szinte újjá születtem, minden porcikám felfrissült, de legfőképpen a hátamon elmúlt a fájdalom és a görcs. Ezek után már nem kételkedtem a barátomban, hiszen ez a típusú olajos hátmasszázs Budapest egyik legjobb masszázsa.