Nem mondhatom azt magamról, hogy kifejezetten hazafias gyerek lettem volna. A magyar történelmet és irodalmat általában a legunalmasabb résznek fogtam fel a tananyagban. Mindig más országok felé kacsintgattam ki, amik sokkal izgalmasabbnak tűntek. Egyszer azonban, mikor hosszabb ideig kimentem külföldre, beütött az a fajta honvágy, amiről annyit hallottam régi magyar írók könyveit olvasva. Egyszerre csak az egész magyar kultúra megváltozott a szememben.
Hiányoztak az ízes mondatok és a gyönyörű kifejezések, amik annyi mindent tudnak magukba zárni egyszerre. Hiányoztak az itteni emberek és az, amit képviseltek. Hogy elejtek pár egyszerű szót és mindenki érti azt, hogy miről beszélek. Ezért, miután hazatértem, sokkal többet foglalkoztam a saját kultúrámmal és nagyobb közösséget tudtam érezni az országommal, illetve az itt élő emberekkel is. Mintha idáig csukott szemmel jártam volna csak a hazámban.
Ettől függetlenül nem lettem csőlátású és még mindig érdekeltek más kultúrák is. Különösen a tibeti és nepáli. Szerettem volna beszerezni pár terméket, ami átadja ezeknek a kultúráknak a hangulatát otthon is. Nemsokára rátaláltam a nepalitermekek.com/ nevű oldalra, ami minden igényemnek megfelelt. Elsősorban az volt számomra a legfontosabb, hogy a termékek autentikusak legyenek. Elmehetek bármilyen piacra és beszerezhetek valami olcsó utánzatot, de nekem az sosem volt elég.
Már a nepalitermekek.com/ kezdőlapján is kikötik, hogy ők bizony nem az előbb említett kategóriába tartoznak. Az általuk árusított termékek mind kézművesek és a könyveken kívül egytől egyig Nepálból származnak, ahol a sákja nemzetiség leszármazottai élnek. (Akik nem tudják kik azok a sákják, akkor az oldalon erről is kapni fognak majd tájékoztatót) A legcsodálatosabb az, hogy a termékeket olyan emberek készítik, akiknél még apáról fiúra száll ez a mesterség. Ez azt is jelenti, hogy mikor megfogunk egy ilyen hangtálat, vagy malát, igazából több évszázad mély tapasztalatát és érzéseit tartjuk a kezünkben. Nekem ez a fajta kontinuitás szinte hihetetlen és ez teszi különlegessé a nepalitermekek.com/ oldalát.
Az ország egész területére kiszállítanak, ami szerintem fantasztikus. Túl sokszor örülök meg egy kiváló webshopnak, mielőtt elolvasom, hogy csak Budapest, vagy Pest megye területén szállítanak ki. Itt azonban nemhogy nem csak ezeket a régiókat fedik le, hanem bizonyos összeg mellett még ingyenesen is vállalják a kiszállítást. Ennek az akciónak az alsó határa 17 000 Ft. Most felhúzhatnák az emberek a szemöldöküket, hogy kicsit sok pénzt jelent ez, nem? Erre az tudom válaszolni, amit már korábban is leírtam: ezek a termékek nem olcsó másolatok, ezért meg is kell fizetni őket. Számomra ez nem gond, mivel inkább támogatom az ilyen kezdeményezéseket, mint a gyárban készített olcsó másolataikat, amikbe nincsen semmilyen szív beletéve.
Az elérhetőségeiket nagyon könnyen meg lehet találni, mivel már a kezdőlapon, az első képen is ki vannak írva. A Buddha alatt kell keresni. Itt elolvashatjuk az email címüket és a telefonszámukat is. Ha bármi gondunk vagy kérdésünk lenne, akkor szinte bármikor elérhetjük őket, mindig gyorsan válaszoltak. A vásárlás sem egy túlzottan komplikált folyamat. Be kell rakni a kívánt termékeket a kosarunkba, utána átmenni a fizetés felületre, megadni a szállítási adatainkat és a fizetési módunkat és már kész is. Nem kell amiatt aggódni, hogy heteket kéne várni az új hangtálunkra, pár nap alatt kiszállítanak mindent. A nepalitermekek.com/ egész szolgáltatása pontosan olyan minőségi, mint a termékek, amiket árulnak.