Mivel egy olyan családban nőttem fel, ahol mindig is fontos volt a kultúra, ezért szerintem nem is csoda, hogy végül én is erre a területre tévedtem felnőttként. Bár több dolgot is magában foglal a kultúra, engem elsősorban a művészet és a közösségépítés, valamint a hagyományok őrzése és az új hagyományok teremtésére való nyitottság vonz, foglalkoztat, ezekkel szeretek dolgozni, és ha lehet, hatást gyakorolni. Olyan sok szép és érdekes dolog van az életben, ami mellett hajlamosak vagyunk nap mint nap elmenni. Tudom, hogy nem olyan könnyű a megannyi kötelességünk mellett, gyakran fáradtan, stresszesen ilyen dolgokra is koncentrálni, de ha valaki kicsit is nyitottan áll a témához, akkor felfedezheti, hogy mennyi erőt és örömöt lehet mindebből meríteni. A kultúra közös kincsünk, ápolnunk és gondoznunk kell.
A testünkre való odafigyelés is nagyon fontos, mindezt akkor tapasztaltam meg a saját bőrömön, amikor úgy éreztem, jól jönne egy gyógytorna tanfolyam – de inkább szakképzett gyógytornászokhoz fordultam, és profikra bíztam a dolgot. El sem hittem, hogy hétről hétre milyen ütemben tudtam fejlődni, és kaptam vissza szépen a régi mobilitásomat és a fájdalommentesség lett újra többségben, mindez a Therapy4u egyik kiváló gyógytornászának köszönhetően. Soha nem lehetek neki elég hálás – ne tévesszen meg senkit holmi gyógytorna tanfolyam, amit a Therapy4u nyújt, az sokkal több annál. A Back 2 balance módszerük segítségével mi magunk is elsajátítunk minden szükséges tudást, rutint, amellyel hosszú távon tudjuk fenntartani jó állapotunkat. Ha tehát egy gyógytorna tanfolyamot keresel, én amondó vagyok, hogy bízd inkább magad a Therapy4u szuper szakértői csapatára, ahol biztosan meg fogják találni számodra a lehető legjobb megoldást.
Ha a therapy4u.hu oldalra kattintunk, láthatjuk, hogy egy igényes, felhasználóbarát weboldalt alakítottak ki, ami kellő módon eligazítja az érdeklődőket a gyógytorna témájában. Amennyiben tehát bármi kérdés merül fel bennünk, érdemes a weboldallal kezdeni az ismerkedést, ugyanis nagyon sok kérdésünkre kaphatunk egyből választ – természetesen ha elszántuk magunkat arra, hogy belevágunk a gyógytorna folyamatába, vagy mégis kérdésünk maradt a döntés előtt, bátran vegyük fel a kapcsolatot bármelyik szimpatikus gyógytornásszal. Nincs rossz kérdés ugyanis, és mindenre készségesen reagálnak majd. Nem feltétlen könnyű az első lépés szó szerint sem, ha olyan a sérülésünk, és átvitt értelemben sem, de megéri a befektetett munka, mert egy olyan szakértő fog végigkísérni az úton, aki mellett maximálisan biztonságban lehetünk. Én legalábbis teljes mértékben így éreztem magam, és még én is meglepődtem azon, hogy valójában milyen problémákkal éltem sokáig, és mennyivel egészségesebbnek érzem magam a gyógytorna hatására.
Egy szó, mint száz: keressétek őket bizalommal, hogy visszakapjátok a szabad mozgás örömét!